Kelly Spanner Len&Korina7
2005.06.28. 17:23
Együtt
- Korina! - nyitott ajtót June a Tao házban.
- Szia, June – köszönt a lány.
- Szervusz June – mosolygott Lilith.
- Szia, Lilith. Gyertek be.
- Kösz. – Lépett be a lakásba a lány és a védőszelleme.
- Minek köszönhetem a látogatásotokat? – kérdezte June miközben elkérte Korina kabátját.
- Nos, Én… szóval… Nekem… öhh… - Korina egyik lábáról a másikra állt, miközben a padlót fixírozta sötétkék szemével, és szoknyája szélét gyűrögette. – Beszélni szeretnék Lennel… - vallotta be végül.
- Áh, értem. – mosolygott June. – Lenny! Van itt valaki, aki beszélni szeretne Veled!
- Ki az, June? – jött be a nappaliba Len, majd mikor meglátta Korinát, meglepődve meredt a lányra. – Áh, szia… – Köszönt végül. Hangja most nem volt olyan határozott, mint máskor szokott lenni. – Hát… öhh… gyere…
Korina követte Lent a szobájába. Nem mert ránézni, mert a fiú éppen edzett és nem volt rajta felső. Így inkább megállt a szoba közepén és pirulva meredt a padlóra.
- Ülj le, kérlek. – Mutatott Len az ágyra Maga mellé.
Korina óvatosan leült a hatalmas francia ágyra és továbbra sem szólt.
- Szóval? Miről akarsz velem beszélni? – kérdezte Len a lányt kíváncsian.
- Én… - kezdte a lány bátortalanul, majd összeszedte minden bátorságát, hogy szavakba foglalja azt, amit a mellette ülő fiú iránt érez. – Szóval… nem, ez így nem fog menni… - mondta csendesen, és felállt. Már indult volna mikor egy erős kéz maradásra bírta.
- Hé, most már igazán kíváncsivá tettél… - mosolygott rá Len, amitől a lány úgy érezte, elolvad.
- Len, Én… - sóhajtott egyet, majd folytatta – Én… szeretlek Téged, de tudom, hogy a számodra Én közömbös vagyok, úgyhogy jobb, ha megyek, csak azt akartam, hogy tudd, és…
- Sss! Túl sokat beszélsz. Jobb lett volna, ha ott abbahagyod, hogy szeretsz.
Korina szíve a torkában dobogott, ahogy Len felállt és közelebb lépett hozzá. Ami ezután következett, arra Korina örökké emlékezni fog. Ajkuk csak egy másodpercig érintette a másikét, nem is voltak biztosak benne, hogy megtörtént. Aztán Len határozottan megcsókolta a lányt, aki úgy érezte, a mennyországban jár.
Amikor különváltak, Len kinyitotta szemeit, és megdöbbenve látta, hogy Korina még mindig csukott szemmel áll előtte.
- Korina, nyisd ki a szemed. – mondta csendesen a lánynak.
- Nem lehet… akkor felébredek ebből a gyönyörű álomból – suttogta válaszul.
- Ez nem álom… ez valóság… - súgta Len a fülébe, miközben ajka kicsit érintette a lány fülcimpáját.
A lány csendesen felnevetett, majd kinyitotta a szemeit.
- Ez csikiz! – nevetett tovább.
- Tudom – súgta ugyanúgy Len.
- Ezt még megkeserülöd! – nevetett újra a lány, majd az ágyra döntötte. Diadalittas arccal ült rá a meglepett Lenre. – Most megbüntetlek! – kacagott a lány, s ahol érte, ott csókolta kedvesét…
|