Utcai harc

Peilong ütésre készült. Banzay kitért minden ütése elől de Peilong is Kyo támadásai elől.

–         Fájdalom oszlop! – Kiáltotta a doshi.

–         Mirian, Zuhanó üstökös! – támadott ellen Kyo. Az ellenség szelleme egy függőleges rúgással magasba rúgta a fiút.

–         Fogjátok már fel! Nem győzhettek le. Még az Asakura sem győzött le egészen. – mondta Jun hatalmas elszántsággal.

Kyo földről fölállva támadt újra Peilongra. A szellem nemhogy kitért a támadás elől de visszavágott, és Kyo újra földön volt.

–         Kyo! – ugrott oda Banzay.

–         Ne törődj velem Banzay! Csak győzd le, ahogy Ziket is! – Mondta a fekvő fiú.

–         Banzay? Szóval te vagy az öcsém új ellenfele. Örülök, hogy eggyel kevesebb lesz neki. – Mondta egyre nagyobb önbizalommal Jun.

Banzay nem gondolta pont ugyanígy. Fejében lassan kezdett eluralkodni a bosszú. Hideg feje azonban megmaradt. Az ész felülemelkedett a bosszúvágyon és Junban csak egy ellenséget látta nem a gonoszt.

–         Pusztító csapás! – kiáltott a fiú. A lila fénycsóva hatalmasat nyomott Peilongon, egyenesen bele a falba. – Harci roham! – ismét kicsi gyors csapásokkal terített le egy ellenfelet.

–         Peilong. Jól vagy? – kérdezte kicsit megrettenve szellemétől a lány.

–         Sajnos nem egészen, de folytatom a harcot. Dühöngés! – mondta a szellem miközben erős és gyors ütéseket mért ellenfelére.

–         Hát, ha a gyors ütés olimpiai szám lenne, akkor mind a három helyen te állnál. – mondta Banzay nyögve.

–         Te még akkor is viccelsz, amikor vesztésre állsz? – kérdezte Jun becsmérlően.

–         Nem viccelek. Csak elvonom a figyelmet. – vigyorgott a fiú.

–         A figyelmet? – kérdezte a doshi nézelődve. Kyot nem látta sehol. – Az a kis… – kezdte a mondani a lány, de figyelme a beszédről rögtön szellemére összpontosult, aki egy „Zeusz haragját” kapott a hátába. – Peilong!

–         Sajnos ez a szellem sem indulhatna egy ideig az olimpián. – viccelt Kyo.

–         Ezt nem ússzátok meg! – kiáltott Jun. – Szellemek, támadjatok fel! Ki a koporsóból! – Egy tucat szellem jelent meg mögötte doshi talizmánnal a fején. – Támadjatok!

A szellemek karmokkal támadtak a két fiúra minden irányból. Próbálták visszaverni őket, de a túlerő miatt meglehetősen nehéz volt. Hírtelen nagy fényesség közepette darabokra foszlottak a zombik. Lónyerítés hallatszott és egy fiú jelent meg a fényességben fekete palásttal és egy kwan daoval.

–         Jun! Hagyjad a gyerekeket! Főleg ezt a Banzay gyereket! Én szeretném elintézni őt a sámánmeccsen. – szólalt meg a lovas.

–         A sámánmeccsen? Akkor… te vagy Len Tao. – nézett nagyot Kyo. – És mért mentettél meg minket?

–         Mert nem szeretem, ha a nővérem végzi el helyettem a munkát. – válaszolta Len és mérgesen nővérére nézett.

–         A vesztést? – kérdezte nevetve Banzay.

–         Szóval te is olyan vicces fiú vagy, mint az Asakura. Hát azt kell mondjam, hogy ő is csak szerencsével tudott legyőzni. És akkor még a furioku is sokkal kevesebb volt. Tehát készülj fel a végzetedre, ami holnap nyolckor elér téged a sportstadionban!

Folytatjuk