Kelly Spanner Len&Korina4
2005.04.14. 16:21
Átok
Mindannyian megkövülten bámultak a lányra, aki egyszer csak megdermedt a szoba közepén.
- Mindketten tudjuk, hogy én győznék… de nem akarom, hogy kiess. – motyogta Korina, üveges szemekkel meredve maga elé. Aztán hátratántorodott, mint akit megütöttek… aztán újra… és újra…
- Mi történik vele? – kérdezte Yoh, aggódva figyelve a jelenetet.
- Látomása van. – mondta Lilith.
- Mi? Látja a jövőt? – kiáltott Trey.
- Dehogy… ébren álmodik… és ezek többnyire emlékek… - magyarázta a szellem. – És pontosan tudom, hogy most miről álmodik… - szűkítette össze szemeit.
Korina közben a földre rogyott, megremegett, aztán elájult.
- De mégis, honnan van ilyen emléke? – kérdezte Yoh.
- Kérdezd Lennyt. Hisz’ Ő tette ezt vele. – mondta Lilith szikrázó szemekkel, ahogy letérdelt barátja mellé, és ellenőrizte a pulzusát. – Igaz, Tao? – villantotta a fiúra szemeit, aki ennek következtében a falnak csapódott. – Kérdeztem valamit! Válaszolj! – ordította a nő, de a fiú nem tudott sem beszélni, sem mozogni. – Korinát az óta kísérti ez a pár mozzanatod. Sikoltva riad fel éjszaka, ahogy hallja álmában a kacajodat. A vállamra borulva zokog, csak azért, mert Te tovább akartál jutni mindenképpen. És most már látomása is van róla… újra és újra átéli, amit tettél Vele… és megbocsátott. Amit én soha nem tudnék megtenni… Ezt tartsd fejedben Len Tao: ha Korina nem lenne, Te már rég a Pokol tüzén égnél! – sziszegte vészjóslóan. Majd elváltoztatott hangon hozzá tette még. – Légy átkozott, míg nem szereted Őt viszont! - Elengedte a fiút, aki a földre zuhant. Lilith felvette Korinát és felvitte szobájába.
- Ez meg mi volt? – kérdezte Yoh, miközben kinyújtotta kezét, hogy segítsen felállni Lennynek.
- Attól tartok, Len… hogy Lilith megátkozott… - mondta Amidamaru homlokráncolva.
- Megérdemeltem… - mondta a fiú, ahogy odébb lökte barátja kezét, és egyedül tápászkodott fel. – Amit akkor tettem… az megbocsáthatatlan… a meccsünkön esélyem sem volt Korinával szemben. És Ő… Ő mégis hagyta, hogy megüssem… de akkor már elvakított a düh… még ma is kísért a gondolat… hogy mi történt volna, ha nem sikerül megállnom… és megbocsátott… fáj… hogy nem okozok mást, csak szenvedést és pusztítást… néha azt kívánom… bár a Pokol tüzén égnék… - lehajtotta fejét, és sóhajtott egyet.
- Ugyan már, Len. Ez nem igaz. Akkor még nem gondolkodtál úgy, mint most. – próbálta megnyugtatni Yoh.
- Nem érdekel, Asakura. Hiába bocsátotok meg Nekem… én soha nem fogom megbocsátani magamnak… - mondta Len, majd kiment az udvarra, ahol zuhogott az eső. Felmászott a tetőre, és bekopogott Korina ablakán.
Lilith éppen betakarta a fiatal lányt, mikor meghallotta a kopogást. Kinyitotta az ablakot, és meglátta Lennyt.
- Mit akarsz, Tao? Kérsz még egy átkot a fejedre? – mondta dühösen parázsló szemmel a boszorkány.
- Nem, én… látni szerettem volna, hogy van… - válaszolt csendesen a fiú, ahogy figyelte az alvó lányt.
- Jobban. – morogta a varázslónő. Aztán sóhajtott, majd kedvesebb hangnemre váltott. – Szegénykém, olyan kimerült… már jó ideje csak forgolódik az ágyában… most meg lázas is…
- Lilith… tudom, hogy ez nem elég, de… szeretnék bocsánatot kérni… azért… amit akkor tettem… - mondta ki Len a mondatot, ami a meccs óta a szívét nyomta.
- Nem, Len. Nekem kéne bocsánatot kérnem. Sajnálom, én csak… úgy aggódok érte… olyan nekem, mintha a lányom lenne. De ez nem mentség. Nem szabadna olyanért büntetnem téged, amiről nem tehetsz. – mondta a szellem, ahogy egy nedves ruhát tett a lány homlokára.
- De… de igen, tehetek róla. Hiszen miattam, szenved ennyit. – mondta a fiú.
- Felejtsd el. Bocsánatot kértünk egymástól, és kész. Most viszont le kell vennem Rólad az átkot. – legyintett Lilith, aztán Len szívére helyezte kezét. Pár pillanat múlva el is vette. – Hm… fura…
- Mi fura? – kérdezte a fiú értetlenül.
- Hát, úgy tűnik, nincs mit levenni Rólad… az átok meg lett törve. – nézett Lenre a nő mosolyogva. – Miért nem mondtad?
- Hogy mit nem mondtam?
- Hát, tudod… - kacsintott a szellem, majd a lány felé intett fejével.
- Nem tudom, miről beszélsz. – mondta Lenny jól leplezve kétségbeesését, ahogy leugrott a tetőről, és elkezdett rohanni. Fuss csak, Len Tao! Az érzéseid úgyis utolérnek! – kacagott boldogan Lilith, ahogy becsukta az ablakot. – Szeret Téged, Korina! Tudom! – suttogta a még mindig alvó lánynak.
|