–             Mester. Valami Bántja a lelked?

–             Igen Kayu. A viadal hamarosan elkezd… – de nem tudta befejezni a mondatot. Megszólalt az orákulum harangja.

Elolvasta az üzenetet.

–             Szóval elkezdődött. Az első ellenfelem: Kyo Asume.

–             Hol lesz mester?

–             Az Ayome téren egy faluban, Trikonában.

–             Én ismerem azt a helyet mester. És ha szabad kérdeznem mikor lesz?

–             Hajnali kettőkor. Két nap múlva. Gyakorolnunk kel az új mozdulatokat.

***

–               Kayuro, a kardba! Pusztító csapás! – azzal egy lila fénycsóva csapódott bele az előttük lévő sziklába. – Harci roham! – Most pedig sorozatos csapások után a maradék sziklából port őröltek.

Ez a jelenet szinte egésznap folyamatosan ez ment kivéve délután három körül amikor leállt pihenni és ebédelni. Besétált a házba, összevagdalt valami zöldségszerű dolgot felöntötte vízzel és egy kondérban tűzre tette. Kayu odament hogy megnézze, mit kotyvaszt Ikoyama.

–               Mester. Elnézést, ha tiszteletlen vagyok de, mi ez? – kérdezte Kayuro.

–               Padlizsán. Ne mond, hogy nem ismered a padlizsánt!

–               Sajnos nem mester.

–               És már ezerszer megmondtam, hogy ne szólíts mesternek! Szólíts Banzaynak.

–               Rendben mest… – Kayuroban megakadt a szó mikor már mondta volna ki – vagyis Banzay.

Ikoyama elmosolyodott és kevert egyet a főzelék állagú padlizsán „levesen.”

Mikor késsz volt az étel, megette és felállt az asztaltól. Elindult az ajtó felé.

–               Nem jössz? – kérdezte hatalmas mosollyal és egy rövid kacajjal.

–               Máris megyek Banzay.

–               Ezt már szeretem hallani. Szóval, tegnap azt mondtad tudod hol van ez a Trikona. Mert én nekem fogalmam sincs. Oda kéne vezetned.

–               Ezer örömmel. – Válaszolta Kayuro miközben már indult Ikoyama után.

***

–         Banzay. Gondolod, hogy legyőzzük ezt a Kyo fickót? – kérdezte Kayuro.

–         Természetesen. Te meg én tökéletes csapat vagyunk. Együtt bárkit legyőzünk.

Sétáltak lefelé a hegyen a fák között és Banzay megpillantotta Trikonát az Ayome térrel. Megint elöntötte a szorongás, a félelem hogy már az első menetet elveszti. Mikor leértek Megláttak egy fogadót a „Sallys”-t és betértek. A csapos a pultot tisztogatta, mint azt elvárhatjuk egy üres bártó. Ez a hely nem volt a legmodernebb, pont megfelelt a sámán harcra.

–         Ki szeretnék venni egy szobát egy napra.

–         Forduljon be ott. – rámutatott egy folyosóra és odanyújtotta a kulcsot. A kulcson egy szám volt: 6 – Ott a harmadik ajtó jobbra.

Banzay elindult és mikor befordult beleütközött egy szőke srácba.

–         Ohh, bocs az én hibám. – mondta rögtön Ikoyama.

–         Nem az én… – kezdte a fiú de megakadt a szava amikor Kayuro befordult a folyosóra. – Ez, – várt egy kicsit a döbbenettől. – nem Kayuro a nagy harcos?

–         Te látod őt?! Akkor te biztos Kyo vagy.

–         Te pedig Banzay Ikoyama. Örülök hogy megismertelek és sajnálom hogy le kell győzzelek. – válaszolta Kyo gúnyosan, és felkacagott.

Mögötte a semmiből felvillant egy szellem. Egy női szellem. Hatalmas kardal a kezében páncélokkal és egy a szemét eltakaró sisakkal. De az hogy nő egyszerűen ki lehetett venni a karcsúságából és melleiből.

–         Már alig várom a holnap kettőt. – mondta Banzay összeráncolt szemöldökkel és széles mosolyal.

–         Kevesen szeretik hogyha Laposra verik – válaszolta még nagyobb gúnnyal Asume.