Kelly Spanner Len&Korina1
2005.03.06. 16:32
Te vagy a fogó!
Hét éve már, hogy Korina megismert egy kedves kisfiút, aki az óta a legjobb barátja lett…
Egy magányos kislány ült a híd szélénél. Szőke haja arcába hullott, vállai rázkódtak a zokogástól. Vékony karjával átölelte térdét, és úgy dülöngélt előre-hátra.
- Szia. – hallatszott mellőle egy kedves hang. – Én Yoh vagyok. Yoh Asakura. Téged hogy hívnak?
A kislány felnézett, és egy barna hajú mosolygó kisfiút látott meg maga előtt.
- Sz-szia. – mondta vékony hangon a lány. – Az én nevem Korina Kyusho.
- Szép név. – huppant le mellé a hídra a fiú. – Miért sírsz? – kérdezte aztán komolyabban.
Korina meglepődött a fiú kérdésén. Gyorsan letörölte a könnyeit, majd így szólt:
- Nem sírok.
- De igen. – bizonygatta a fiú. – Vörös a szemed. Sírtál.
- Tudod… nekem nem szabadna sírnom. – mondta a kislány lehajtott fejjel. – Apa megtiltotta.
- Miért? – kérdezte Yoh. Nem értette, hogy lehet megtiltani a sírást. Hiszen az csak úgy jön magától, nem lehet vele mit kezdeni.
- Azt mondja, egy jó harcos sosem sír. – válaszolt Korina, miután szipogott egyet.
- Tessék. Adok egy zsepit. – nyújtott oda egy fehér zsebkendőt a lánynak.
- Köszi. – mosolygott rá a kislány, aztán megtörölte az orrát. – Apa azt se szereti, ha beszélgetek a többi gyerekkel. Azt mondja, nem kellenek barátok. Csak elvonják a figyelmemet.
- Ez butaság. – mondta Yoh a homlokát ráncolva. – Szerintem kellenek a barátok. Jókat lehet velük szórakozni.
- Én is szeretnék barátokat. – mondta a kislány szomorúan. – De senki nem áll szóba velem.
- Én szóba álltam veled. – mondta elgondolkodva Yoh. - Tudod mit?
- Mit? – csillant fel a kislány szeme.
- Legyünk barátok! – nevetett rá a fiú.
- Jó! – kiáltott Korina kacagva.
- Te vagy a fogó! – bökte meg ujjával a lányt Yoh, ahogy felállt, és rohanni kezdett.
- Hé! – nevetett a lány, majd elkezdte kergetni a fiút.
Két év telik el, a két fiatal titokban játszik együtt minden nap, a hídnál…
- Apa elutazik. – mondta a kislány egy napon. – Nagyon sokáig nem jön vissza.
- Aha… - mondta a fiú, ahogy a kis patak csillogó vizét figyelték.
- Tudod mit jelent ez, Yoh?
- Mit? – nézett barátjára a fiú.
- Átjöhetsz hozzánk, és bármikor találkozhatunk! – kacagott Korina.
- De jó! – nevetett Yoh.
- Akkor megmutathatom a zenémet. Nagyon fog neked tetszeni. – bólogatott a kislány.
- Jó! De aztán neked is át kell majd jönnöd hozzánk! – nézett rá komolyan a fiú.
- Oké. – mondta a lány.
- Te vagy a fogó! – kiáltott Yoh, ahogy megbökte a lányt és elkezdett szaladni.
- Hé! – kacagott a lány, ahogy utána rohant.
Újabb két év telik el. A lány tizenegy, a fiú tíz éves…
- Szervusz, Yoh. – köszönt barátjának a lány.
- Szia, Korina. Milyen volt a balett? – vigyorgott rá a fiú, ahogy lassan elindultak a lány otthona felé.
- Nem rossz. De már unalmas. Minden mozdulatot tudok. – mondta a lány.
- Igen, de úgy tűnik, hasznát veszed. – komolyodott el a fiú.
- Na igen. Sokat segít a mozgásomnak, csakúgy, mint a hastánc, a szinkronúszás vagy a talajtorna.
- Igen, és úgy tűnik, így sokkal könnyebben veszed a kung fu oktatásokat. – gondolkodott el Yoh.
- Apám még mindig nem tért vissza. Nem tudom, hol lehet. - váltott témát Korina komoran.
- Ajándék lónak ne nézd a fogát. – nevetett a fiú, ahogy megbökte a lányt. – Te vagy a fogó!
- Hé! – szaladt utána nevetve a lány.
Most három évet utazunk előre az időben. A lány tizennégy, a fiú tizenhárom.
- Korina. Sajnálom, hogy itt kell hagyjalak, de el kell, hogy menjek. – nézett a lányra Yoh szomorúan.
- Megértem, de pont most? Apám visszatért és erősebb és dühösebb, mint valaha. – hajtotta le fejét a lány.
- Tudom, de biztos vagyok benne, hogy legyőzöd. – emelte fel barátja fejét a fiú. – Nem hiába edzettünk olyan sokat! Lilith és te erősebbek vagytok, mint az apád. Tudom.
- De Yoh, én… Hiányozni fogsz. – mosolygott rá a lány.
- Te is nekem. És ne feledd, ha bármi gond van, hívj. - Nyújtott oda egy papírt a fiú.
- Rendben. – mosolygott tovább Korina.
- Te vagy a fogó! – bökte meg a lányt Yoh.
- Hé! – nevetett fel a lány, ahogy elkezdte kergetni a fiút…
Csengettek az Asakura házban. Yoh nyitott ajtót.
- Szervusz Yoh. Végre elkaptalak. – mondta az ajtóban álló gyönyörű szőke lány mosolyogva.
- Korina? – nézett hitetlenül a fiú rég nem látott barátjára.
- Pontosan. – Nevetett a lány. – Bemehetek?
- Hogyne! – nevetett vele együtt Yoh, ahogy beengedte a házba.
- Ki az, Yoh? – kérdezte egy női hang odabentről.
- Szervusz, Anna! Örülök, hogy látlak. – mosolygott rá a lány.
- Szervusz Korina. – köszönt a lány nyugodtan, és mintha egy apró mosoly lett volna szája sarkában, mindenesetre, ezt csak Korina vette észre.
- Ez az a lány, akiről meséltél? – hallatszott egy fiúhang.
- Igen, Morty. Ő Korina. – nevetett Yoh.
- Szevasz, Morty! – köszönt a lány.
- Engem meg teljesen kihagysz a bemutatásból! Szégyelld magad! – mondta egy kedvesen csengő női hang, aminek forrása a Korina mellett lebegő pici, szárnyas, vörösen izzó szív volt.
- Igen, bocsánat. Akkor hát, mindenki, Ő itt Lilith a védőszellemem. – mutatott Korina a boszorkányra, aki közben alakot váltott.
- Hello. – köszönt kedvesen.
- Ha már a szellemeknél tartunk, neked nincs még, Yoh? – vonta fel egyik szemöldökét Korina.
- De, igen. – nevetett Yoh, amikor megjelent mellette a szelleme. – Ő itt… - akarta mondani, de Lilith közbevágott.
- Amidamaru, igaz?
- Ööö, igen. – mondta Yoh. – Ismered?
- Hogyne. – mondta a nő, ahogy levette piros maszkját, így láthatóvá téve szemeit, melyekben narancssárgán égő tűz lobogott. – Az egy másik kérdés, hogy Ő felismer -e.
- Lilith, a Tűzszemű Angyal. – mondta magának a másik szellem, de a többiek is jól hallották.
- Igen, kedvesem. Pontosan így szoktál szólítani. – mosolygott rá Lilith.
- Ez mind szép és jó, de elmondaná valaki, hogy honnan ismerik egymást? – kérdezte Morty.
- Amidamaru és én… - kezdte a varázslónő nosztalgikus mosollyal arcán.
- Barátok voltunk. Sok-sok évvel ez előtt. – fejezte be sietve a szamuráj.
- Nem gondoltam volna, hogy… - kezdte fájdalmas arccal a nő, aztán megkeményítette vonásait. – Valaha viszont látlak… barátom… - fejezte be keserű és halk hangon, ahogy elfordult. – Korina, azt hiszem… kimennék. – mondta csendesen a lánynak, aki bólintott.
A szellem elrepült, ki az ablakon, a tetőre.
- Ne kérdezzetek, nem a mi dolgunk. – mondta Korina, ahogy látta a szobában lévők szólásra nyitott szájait.
- Oké, igazad van. – mondta Yoh, ahogy megbökte a lányt. – Te vagy a fogó!
- Hé! – nevetett a lány, ahogy az ajtón kiviharzó fiú után eredt…
|