A lecke

-          Szia, Len! – k�sz�nt�tte iskol�b�l hazat�r� �ccs�t June mosolyogva. – Megj�tt�l?

-          Amint l�tod. – morogta a tizen�t �ves fi� kedvetlen�l.

-          Ne l�gy m�r ilyen morcos. – vonta �ssze szem�ld�k�t n�v�re. – Tudod, Korina beteg volt egy h�tig, �s nem volt iskol�ban…

„Igen, �szrevettem… egy teljes h�tig nem l�thattam azt a k�t l�bon j�r� csod�t…” – akarta mondani Len, de e helyett csak b�lintott egyet.

-          �s most �tj�tt, hogy elk�rje T�led a leck�t – folytatta June.

-          Korina? T�lem? De… mi�rt nem Yoh-t�l vagy Trey-t�l k�rte el? – d�bbent meg a fi�.

-          Nem tudom. De k�rdezd meg T�le. A szob�dban v�r R�d.

-          J�l van. – b�lintott l�tsz�lag nyugodtan Len, majd szob�ja fel� vette az ir�nyt. Val�j�ban azonban rettenetesen ideges volt, hogy a l�ny R� v�r. June agg�dva n�zett �ccse t�voz� alakj�ra.

-          Rem�lem v�gre lesz valami… - mondta halkan, miel�tt visszat�rt volna �rz�je t�rsas�g�ba.

XXX

„Itt van a szob�mban �s Engem v�r. Engem… te j� �g… itt van…”

Ezekkel a gondolatokkal fej�ben nyitotta ki Len a szob�ja ajtaj�t. Ahogy bel�pett, elakadt a l�legzete. Korina az ablakp�rk�nyon �lt �s az �pp lemen� Napot figyelte. Fekete magas sark� szand�l volt rajta, r�vid farmerszokny�ja sz�pen kiemelte hossz� l�bait. Fel�lre egy egyszer�, kicsit fodros, lila bl�zt vett fel, ami alakja minden von�s�t l�tni engedte, �s m�gis mindent takart. Arc�t �s test�t v�r�ses f�nybe vonta a naplemente. L�tszott, hogy gondolatai valahol messze j�rtak. A hangra a l�ny felemelkedett �s megfordult. Kedvesen mosolygott, ahogy megl�tta a fi�t.

„Istenem, de gy�ny�r�…” – futott �t Len agy�n.

-          June mondta, hogy a leck��rt j�tt�l. – vette le v�gre szemeit az el�tte �ll� sz�ps�gr�l.

-          Igen. – mondta a l�ny szel�den, majd �sszevonta a szem�ld�keit. – Csak nem elfek�dted a nyakad? Olyan merev a tart�sod.

-          De, lehet… - v�laszolt Len sz�rakozottan, ahogy elveszett a l�ny szem�nek s�t�tk�k tenger�ben. „Ak�r egy angyal… var�zslatos…” – gondolta.

-          Gyere, hadd massz�rozzam meg.

-          H�t… �n nem is tudom… - motyogta a fi� felocs�dva a l�ny selymes hangj�r�l �s t�k�letes alakj�r�l sz�l� elm�lked�seib�l.

A gondolat igencsak cs�b�t� volt a sz�m�ra, de f�lt, hogy nem tud majd g�tat szabni �rz�seinek �s tetteinek.

-          Ugyan m�r, Len. J�t fog tenni. – b�ztatta a l�ny.

Amilyen kecsesen �s gy�ng�den ejtette ki nev�t, Len tudta, hogy elveszett.

-          H�t j�. – s�hajtott, a k�vetkezm�nyekt�l f�lve. „Olyan, mintha hatalma lenne felettem… az egyetlen szem�ly, aki k�pes megijeszteni… �s r�ad�sul �gy, hogy esz�ben sincs…”

-          Ez a besz�d. – b�lintott Korina.

A fi� levette aranysz�n zak�j�t �s z�ld nyakkend�j�t. A ruhadarabokat gondosan sz�k�re ter�tette, majd v�rakozva n�zett a l�nyra.

-          Az ingedet is, k�rlek. – mondta pirulva Korina.

„J�zusom, mikor elpirul m�g csod�latosabb…”

Len nagyot nyelve elkezdte kigombolni ingj�t, majd mikor v�gzett, levette azt is. Megfordult, �s l�tta, hogy a l�ny az �gy�n �l.

-          Megtenn�d, hogy le�lsz? – mutatott maga mell�.

„Neked b�rmit, �des…” – az�ta �gy akarta sz�l�tani, mi�ta megl�tta az utc�n.

A fi� remeg� t�rdekkel s�t�lt oda hozz�, �s teljes�tette a k�r�st. Korina m�g�je t�rdelt �s elkezdte l�gyan massz�rozni a nyak�t. Ahogy el�sz�r hozz� �rt, megremegett a keze, de lassan felb�torodott. Az �rint�sre Len eg�sz test�ben v�gigborzongott �s lehunyta szemeit. „Olyan forr� a b�re, mintha s�tne… de boldogan �gn�k meg az � kez�t�l…” A l�ny k�zben er�s�tett k�zmunk�j�n.

K�r�lbel�l �t perc m�lva Korina abbahagyta, �s megk�rdezte a fi�t:

-          Na? Most milyen?

-          Sokkal jobb. – v�laszolta mosolyogva Len. „Esk�sz�m, ezen t�l minden nap elfekszem a nyakam.” – gondolta k�zben. – K�sz�n�m. – tette m�g hozz�, ahogy megfordult �s Korina s�t�tk�k szemeibe n�zett.

-          Sz�vesen, m�skor is. Csak sz�lj. – lehelte a l�ny, ahogy a fi� szem�ben csillog� aranysz�n� szikr�kat figyelte.

-          Ne agg�dj, biztosan fogok.

-          J�… - mondta Korina, majd kis id� m�lva szenved�lyesen megcs�kolta Lent, aki ett�l kellemesen meglep�d�tt. Mikor elv�ltak egym�st�l, akkor tudatosult csak a l�nyban, hogy mit is tett. „Szeretlek, szeretlek, szeretlek…” – visszhangzott egyre csak Len fej�ben.

-          Korina, �n… - kezdte volna az �r�mt�l megremeg� hanggal a fi�, de a l�ny bel� fojtotta a sz�t.

-          Sajn�lom, tudom, nem kellett volna… �n… bocs�ss meg… jobb, ha megyek…

Korina fel�llt �s kirohant a szob�b�l, de Len nem tudott mozdulni. Mereven n�zett maga el�, ahogy fej�ben cik�ztak a gondolatok:

„Sajn�lja? De mit? Hogy �letem legcsod�sabb �lm�ny�ben lehetett r�szem? Hogy a l�ny, akibe tal�lkoz�sunk �ta szerelmes vagyok, megcs�kolt? Nem kellett volna? Ha nem teszi meg, megtettem volna �n… Nincs mit megbocs�tanom…”

Egyik ujj�val meg�rintette ajk�t. Azon m�g mindig ott �gett a l�ny heves szenved�lye. „De szeret is?” - tette fel mag�nak a k�lt�i k�rd�st.

XXX

Mindennek m�r h�rom �ve. Ut�na kellett volna mennem akkor, de nem tudtam. Tal�n f�ltem, tal�n a cs�kja kisz�vta bel�lem a b�tors�got. Az�ta nem l�ttam, de m�g mindig �l�nken �l bennem szeme k�kje, haja sz�kes�ge, hangja dallama, arca �vei, teste von�sai, keze �rint�se, ajkai �ze…

Holnap besz�lek vele. Nem akarom elvesz�teni… Most m�r nem… T�l fontos nekem…

Hm… Lassan el�ll az es�… Beh�zom a f�gg�ny�ket…