Visszavágó

Banzay elindult a nagyvárosba mivel következő harca ott lesz. Ellenfele Len Tao, a helyszín pedig egy foci pálya. Sajnos a fiú nagy fájdalmára a legközelebbi vonat állomás kb. 30 km-re volt a falutól. A harc utáni nap ebéd után elindult az úton az állomás felé. A nap most pont égetően sütött, ami Banzay számára koránt sem volt hasznos. Tíz perccel később már enyhült az időjárás. Nemsokára viszont már elkezdett esni az eső és végül viharba fordult. Banzay rohanva próbált menedéket találni. Sikerült egy kerti budiban az út szélén elbújnia. Az unalomtól azt gondolta órák óta ott ül pedig alig negyed órája, hogy esni kezdett. Unalomtól álmos szemmel és az eső halk csöpögésétől már-már elaludt mikor valami darabokra szedte a WC-t, és méterekre repítette Banzayt. Ö föltápászkodott és körülnézett. Nem hitt a szemének, amikor meglátta Kyot.

–         Kyo. Hát te meg mi a fészkes fenét… – kezdte a mondatot, de Kyo félbeszakította mondandóját azzal hogy rácsapott.

Banzay elugrott előle és elkiáltotta magát.

–         Kayuro a kardba! Pusztító csapás! – a lila fény mely korábban elhagyta kardját, most újból megjelent sebesen szállva Kyo felé, aki készült következő csapására. – Harci roham! – megint enyhébb de gyors csapásokkal támadta ellenfelét, aki felugrott és elkiáltotta magát.

–         Óriás üstökös! – abban a pillanatban, hogy e szavak elhagyták száját egy hatalmas sárgán fénylő üstökös tartott egyenesen Banzay felé Kyoval a középpontjában.

–         Ellentámadás! – Kiáltotta el magát a támadott, és csapásával megszüntette a gigantikus támadást. – Mit akarsz tőlem? – kérdezte Banzay a dühös Kyot.

–         Hogy mit? – kezdte fejtegetni. – Azt hogy pusztulj! Megsemmisítő vereségem arra adott okot, hogy elpusztítsalak. Meteor zápor! – a támadás ugrással kezdődött majd erőteljes de mégis kicsi csapásokkal a magasból fejeződött be.

Banzay a földön heverve csak arra tudott gondolni, hogy „túlélés.” De ezt a gondolatot gyorsan elhessegette, mert a mindenáron túlélésnek a gyilkosság lenne a következménye. Gyilkosság? Nem! Az a lehetőség hogy megöli és az hogy ő hal meg kicsi a határ. Ezt a határt úgy hívják, hogy „szellem kontrol törés.” Ahhoz hogy ezt  elérje pontosan a megfelelő időben kell támadnia.

–         ZEUSZ haragja! – az égből visszaesve egy ugrás után villámok cikáztak körös-körül aztán egy egyenesen Kyo kardjába. Ezzel a kardal Banzay életére tört és közvetlenül fejét célozta be. A fej leszállt a testről, a földet érintette majd megállt. De nem Banzayé, hanem egy szalmabábúé, ami mögötte ijesztette a madarakat. Asume kerekre nyílt szemmel megdöbbenten látta hogy az ellenfele sehol sincs.

–         Pusztító csapás. – ez Kyo mögül hallatszott. Banzay csapása földre terítette elllenfelét akinek a szellemkontrolja egy hajszálon függött. Lélegzetvételek sokaságában feltápászkodott és felkészült ugyanarra a csapásra mely legutóbb is legyőzte. – Végső csapás! – Banzay lendítette kardját te nem volt ereje véget vetni egy életnek. Kyo kinyitotta összeszorított szemét a halál hiányában.

–         Ne-nem vagyok halott? Élek! Ez nem lehet! – Kyo örömét hamarosan megállította a kíváncsiság. Nem tudta mért hagyta életben ellenfele, akinek az életére tört. Ekkor a kíváncsiságtól nem bírva megkérdezte: – Miért nem öltél meg? Hisz én az életedre törtem.

–         Nem akartam elpusztítani egy ilyen jó humort. – válaszolta Banzay majd oda nyújtotta kezét ellenfeléhez. – Na! Gyere! Feltételezem neked is a városban lesz dolgod.

Ekkor egy motor haladt el mellettük egy furcsa fehér ruhás, lila galléros és fura hosszú előre zselézett hajú pasassal. Nem tudták hova tenni. Nem tudták hogy röhögjenek vagy elszörnyülködjenek, hogy léteznek ilyenek is. De nemsokára már nem ezt látták érdekesnek, hanem a mögötte lebegő zöld bőrű szellemet. A szellem beszélt a motoroshoz, aki visszabeszélt neki. A fiúk tátott szájjal nézték az azóta napsütéses mezőn. A férfi észre vette őket és kerek szemüket. Úgy vélte hogy hülyének nézik ezért leszállt motorjáról és odasétált a fiúkhoz. Levette sisakját amitől haja hullámozni kezdett. Lenézett a nála kb. 40 centivel alacsonyabb fiúkra és megszólallt.

–         Szevasztok fiúk. Mondjátok csak meg nekem kik vagytok.

–         É-én Banzay Ikoyama vagyok. – válaszolta Banzay hebegve.

–         Óh értem kis zöld hajú barátom. És benned kit tisztelhetek sárgácskám?

–         K-kyo A-asume. – válaszolta Kyo szintén hebegve, mivel ha rájuk támad ez a pasas, furioku híján védtelenek.

–         Értem. – válaszolta a férfi nyugodt hanggal. – És mondjátok csak! – ezen a ponton kiabálva fojtatta mondandóját. – Olyan Furcsának találjátok a hajamat? Mert ha így állunk…

Folytatjuk